2018. június 25. 20:11 - Lord Picard

Jurassic Newsworld - Bevételfigyelő #3

box3_1.jpg

Június 22-étől végre az amerikai mozikban is debütált a Jurassic World: Bukott birodalom, és az előzetes várakozások és prognózisok felső határát produkálta is első hétvégéjén az ötödik kaland.

diana.jpg1993-ban az angol díszpremieren maga Diána hercegnő tette tiszteletét

Az első hétvége manapság a legfontosabb a bevételek szempontjából. Míg 20 évvel ezelőtt pl. a Titanic csupán egy szolid 34 millióval nyitott, egy elképesztő lefutást követően az USA-ban 600 millió dollárig meg sem állt! Az elmúlt egy évtizedben viszont a felfokozott reklámkampányok és filmdömping miatt a nyitó hétvége határoz meg mindent, és átlagban a teljes bevétel akár 1/3-a is származhat e három napból. Három nap, hiszen Amerikában, szemben az európai, például a magyar szokásokkal, nem csütörtöktől, hanem péntektől kezdik meg az igazi mozis pályafutásukat a filmek, széleskörűen. A Jurassic Park 1993-ban 58 milliós hétvégével zárta pályafutását és végül 356 millióig meg sem állt a film bevétele. Az elveszett világ 75 milliós nyitóhétvégéje sokáig rekord volt, és végül 229 millióval zárt az amerikai piacon. A Jurassic Park /// 66 milliós nyitánya ellenére végül csak 181 milliót szedett össze.

jw_4.jpg

A Jurassic World-öt három évvel ezelőtt felfokozott érdeklődés övezte, és 14 éves hiátust követően rekordot jelentő, 208 milliós nyitóhétvégéje után 652 milliót eredményezett a végelszámolásnál. Ekkora elvárásoknak nehéz megfelelni, és már a Universal is aligha kalkulálhatott hasonló eredménnyel a Bukott birodalom kapcsán, még azelőtt, hogy egyetlen képkockát is leforgattak volna. J.A. Bayona filmje kevesebb országban, de 150 milliós nyitóhétvégét produkált a nemzetközi piacon, és a múlt héten 175 milliót tettek még hozzá egy hétvége alatt külföldi vizeken, beleértve Kínát.

mosa_3.jpg

A prognózisok az amerikai nyitányt 130-140 millió körül várták, belekalkulálva a kisebb érdeklődést, de még ennél is kevesebbre számítottak egyes elemzők azután, hogy a múlt héten A hihetetlen család 2. az animációs filmek történetének legnagyobb nyitányát produkálta 180 millióval. Végül a szuperhős család nagyobbat esett, mint várták, 75 milliós második hétvégével zárt, ami kedvezett a Bukott birodalomnak, amely az előzetes becslések szerint (plusz-mínusz 2-3 millió dollár)

$150.000.000 dolláros

nyitóhétvégét produkált az amerikai piacon! A várakozás felső határát hozta tehát az érdeklődés, a viszonylagos negatívabb kritikai visszhangok közepette is. Ez azt is jelenti, hogy immár a film körülbelül

$712.000.000 dollár

összbevételnél tart minden piacot beleértve, ezzel pedig már bőven veri a második és harmadik filmet, és még hetekig a mozik műsorán lesz a film, vagyis a remélt 1 milliárd dolláros összbevétel nagyon valószínű, hogy meglesz, USA-ban pedig 350-380 millió dollár körül zárhatják le a kasszákat, ami a gyártási költségek duplája. Úgy tartják, a költségek duplája után már minden egyes dollár nyereség, és ezek még mindig csak a mozis bevételek, a figurákból és egyéb dolgok eladásából legalább ennyi bevételt termelhet ki a film. Egyébként a 150 milliós nyitány azt is jelenti, hogy az idei évben ez a 4. legjobb nyitóhétvége a Bosszúállók 3, a Fekete párduc és A hihetetlen család 2. mögött, és míg ezek Marvel/Disney/Pixar filmek, vagyis egy istálló, addig a Universal mondhatja el magáról egyedül, hogy meg  tudta szorongatni a Disney birodalmat az idei évben!

indor_1.jpg

A hazai mozikban a harmadik hétvégét is megnyerte a film, pedig az Ocean’s 8 komoly kihívónak tűnt, de még mindig többen váltottak jegyet a filmre, mint a csajos rablófilmre, így már harmadik hete vezeti a hazai bevételi listákat a film! Összesen 303.000-en váltották rá jegyet a magyarok közül, igaz ebből a duplázások-triplázások már nem választhatóak külön. A Bukott birodalom tehát a címe és a labdarúgó VB ellenére sem bukott el, és a Universal minden bizonnyal továbbra is szabad kezet ad Colin Trevorrow-nak a Jurassic World harmadik, záró fejezetéhez!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr7814071261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása